Üdvözöllek a Zsarátnok együttes emléklapján!

Ez az weboldal egy emléklap, amelyet csak azért hoztam létre, hogy ha valaki egyszer beüti a Google-ba a Zsarátnok szót, akkor Móricz Zsigmond Rokonokja mellett legyen ott ez a zenekar is.

Az oldal talán hivatalos honlapnak is elmegy, hiszen tagja voltam a zenekar utolsó felállásának. Mindenesetre jó, hogy van végre egy hely, ahol két fontos hiánypótló felsorolás is megtalálható: a lemezek és a zenészek listája.

A lemezeket böngészve talán feltűnik egy érdekesség: Zsarátnok albumokkal és Nikola szólóanyagokkal egyaránt találkozhatunk. Ennek a furcsaságnak az élet az oka: jelent meg Zsarátnok név alatt olyan korong, amely mintha Nikola szólólemez lenne (Holdudvar, 1989; The Balkan Move, 1998), és fordítva is: van olyan album, mely "Nikola et ses amis" jelzéssel került a boltokba, pedig sokkal inkább Zsarátnok produkcióról van szó (Traditional Music from the Balkans, 1991).
A felsorolás 1998-ig tart, de facto eddig létezett az együttes, Nikola későbbi és jelenlegi munkáival saját honlapján ismerkedhetnek meg a kedves látogatók.

üdv
Perger László